Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mitológia

 

Iroshan, az Első! Magában létezett öröktől fogva. Évezredek, teltek el, mikor tudatára ébredt az Első. Ráeszmélt, hogy magányos. Elgondolkozott, és a gondolataiból megformálódott egy kis világ. S a kisvilágba apró lényeket álmodott. Nevelgette-igazgatta a teremtményét. De valami nem volt jó. A magány nemhogy gyengült volna, de kezdett elhatalmasodni rajta.  Elmélkedni kezdett, hogy mit tegyen. Évszázadok teltek el, mikor újra felpillantott és megvillant elméjében a felismerés. Társ nélküli létének örökös magány az ára.

   Ezért fogta alkotását és kiszakított belőle egy darabot. Elméjével formát adott neki. Álmaival lelket plántált belé. Mikor teremtménye tudatára ébredt, tudta, hogy jól cselekedett. Cathisa a szép! Így szólította az Első, párját! Tízezer év telt el, és mégsem tudtak betelni egymással!

Ám Iroshan első teremtménye, a kisvilág, nem viselte el teremtője beavatkozását. Egyensúlya megbomlott és darabokra szakadt. Szétszóródott a semmiben, megannyi fénylő szikrát hozva létre, mik körberagyogták Iroshant és Cathisat. Ekkor zökkentek ki tízezer éves elragadtatásukból a szerelmesek! Az Első körbenézett, de nem találta az első teremtményét. Nagy szomorúságában egy könnycsepp gördül ki szeméből, mely hulltában az egyik szikrára esett és nagy fényesség kerekedett belőle. Könnye lehűtötte a fényes szikrát és megszilárdult. Egy parányhomokszem lebegett Iroshan szeme előtt! Nézte-nézte, mikor a felismerés mosolyra görbítette száját!

Igen! Ez az Én világom!

S odanyújtotta kedvesének Cathisanak, ki játékosan ráfújt a homokszemre, s hatalmas fergeteg keletkezett, mely több szikrát is táncra késztetett. A homokszem világ ekkor lüktetetni kezdett és egy fénylő gömb lett belőle. Közelhajoltak hozzá és meglátták benne Iroshankönnycseppjét és érezték Cathisa leheletének cirógató szellőjét. S tetszet nekik, amit láttak.  Így gyönyörködtek hosszú időn át közös teremtményükben, amely egyre csak növekedett. A vízbe lassan teremtményeket álmodtak, mik lubickoltak az Első könnyébe!

   Évszázados nyugalmukat egy megdöbbentő esemény zavarta meg. Egy teremtmény jelent meg. Iroshan ésCathisa meglepődött, hisz azt hitték, csak ketten vannak. Méregették egymást. Az Első érezte az idegent. Mintha ő maga lenne, vagy legalábbis egy része. Belenézett hát az idegen bensőjébe és megdöbbent, amit látott! Egy szikra volt a lényben! De a szikra az ő teremtményéből való! Ezek szerint ez a teremtmény is az ő olyan, mint párja Cathisa.

Mélyebbre hatolva az ismerős idegenben, emlékeket talált egy hasonló gyöngyszemről, mint amit párjával teremtettek, de valahogy mégis másabb volt. Rideg volt és kopár. Valami apró teremtmények voltak rajta, amik valami megmondhatatlan okból kiirtották egymást, s bánatában a teremtőjük Zolthar elhagyta kihalt teremtményét. Iroshan gondolatait és érzelmeit sugározta a messziről jött felé! Éreztette hatalmát és tudatta vele ki is ő valójában. Az idegen úgy érezte hazatért! Haza, ahol született. Majd ő is megpillantotta a fénylő gömböt, s csodálata tízezer évig tartott! Együtt nézték a kis gömb növekedését. Zolthar annyira megilletődött, hogy sírva fakadt. De mivel őt nem érte az Első könnye, így port könnyezett! S a por betakarta a kis gömb egy részét. Beleesett a könnybe s ott magába szívva a vizet, összetapadt.

   A kis gömb remegni kezdett és recsegő hangokat adva repesztette meg magán a kemény kérget. Ekkor a távoli végtelenből, mint vízhang, egyre hangosodó morajlás indult el. Talán, ha öt évtizednyi idő tehetett el, mikor feltűnt a messzeségben egy kavargó ködfelhő, mely szikrák apró szilánkjait tartalmazták. Türelmesen vártak. Pár évtized múltán, a ködfelhő a közelükbe került. A köd illata ismerős volt. Az első felismerte!Cathisa illatát érezte benne. Majd lassan egy alak bontakozott ki a ködből! Hasonlatos volt Zoltharhoz, de mégis másabb! Iroshant hasonló érzések fogták el, mint régen a messziről jöttnél. Hát belé is belépillantott és már nem voltak kétségei, hogy benne is megtalálja a szikrát. Ám eme teremtménynek nem voltak emlékei! Tudattalan állapotából egy robaj ébresztette fel, és elindult a hang irányába. És most itt van.  A neve Lasthan. Az első vele is tudatta ki ő valójában. Látszódott az új jövevényen, hogy érti, de nem érdekli az események sorozata. Inkább az volt, hogy zavarja, hogy annyian fürkészik. Ezért inkább visszavonult a ködfelhőbe. Ahogy visszatért, örvény kerekedett körülötte, és a felhő egy pillanatra befedte a gömböt.

   A három teremtő óvón vette körül teremtményüket, de mikor rápillantottak látták, hogy zöld foltok jelentek meg Zolthar megkeményedett könnyein és Iroshankönnyéből táplálkoznak. Cathisa lehette pedig hintáztatta azokat. Megtelt élettel a kis világ és együtt csodálták a szépségét!

   Iroshan úgy érezte, hogy hiányzik még valami. Eszébe jutottak Zolthar teremtményei. Félt attól, hogy ugyanolyan sorsra jutnak, ha olyanokat alkot. Valami mást akart. Valami olyat, amivel nem ölhetik meg egymást ezek a lények és mégis egyfajta versengés legyen, hogy ne legyenek olyanok, mint a rejtőzőLasthan. Ezért azt találta ki, teremtményei nem fogják ismerni a halál és a pusztítás fogalmát. Az elme lesz az, amivel kiélhetik versengési hajlamaikat a teremtményei. Fogta hát a szikrák apró szilánkjait és tudatot álmodott nekik, majd szétszólta őket a világban! Ebből lettek az emberek. Először megismerkedtek a környezetükkel. Sétáltak, felfedezték a világot, majd később közös nyelvet találva, egymást is megismerték. Sokuk barátságot kötött, de voltak, akik ellenségesen viseltettek mások iránt. De, mivel nem ismerték a pusztítást és a halált, ezért logikai feladványokban kerültek egymás fölé. Ezeket később játékoknak nevezték el, mivel a halandók szórakoztatónak találták ezeket a logikai fejtörőket.

   A teremtők úgy döntöttek, hogy lemennek az emberek közé, hogy megnézzék miként is élnek. Nagy felfordulást keltett megjelenésük. Főként Cathisa körül volt nagy felfordulás, mivel az emberek egyik fele, kiket férfinak hívtak, megbabonázva állta körül, és mind a kegyeit akarta. Káosz kerekedett ebből és a szépség úgy döntött, nem fog megjelenni az emberek között.

A többi teremtő is ritkán jelent meg a halandók között. Hagyták, hogy éljék egyszerű hétköznapjaikat.

   Ám volt egy kiemelkedő ifjú, aki istenítette a teremtőket. Ételáldozatot mutatott be nekik és prédikációiban dicsőítette őket. Lassan, de erőteljesen gyűltek a hívek, kik imádkoztak és fohászkodtak a négy istenséghez. Ez már Iroshannak is feltűnt, ezért leereszkedett az emberhez. Alaposabban szemügyre vette és látta, hogy a többiekkel ellentétben, benne egy nagyobb szikradarab volt. S ez által kiemelkedett a többiek közül. Az Első úgy döntött, hogy kiemeli és elsővé teszi a hívei között. Így ő lett az első Főpap! S a nyáj szépen gyarapodott. Hosszú évek teltek el így.

   Az emberek egy nagyobb csoportja, kik nem törődtek az istenek szavával, hogy harmóniában éljenek a többi emberrel és a természettel, hatalmas építkezésbe kezdtek Vampeth királyuk akaratából. Letarolták a fákat és elterelték a folyókat. Az istenek szolgáit nem nézték jó szemmel köreikben. Hiába figyelmeztette őket a főpap, hatalmas várat építettek, miben a növényeknek nem volt maradásuk. Még a folyóvizet sem tűrték meg, amit a papok Iroshan könnyének tartottak.Zolthar, ki a földet adta az embereknek fájdalmasan felnyögött, mikor meglátta földjével mit tettek. Ezért ennek az emberi csoportnak a vezetőjét, a királyt szörnyű átokkal sújtotta! A föld ételt és italt adott nekik, de ők nem becsülték azt. Ezért étel nem csillapíthatja éhségét, víz nem olthatja szomját. Hosszú napokig éhezett és szomjazott a az uralkodó. Amit evett, vagy ivott kiöklendezte! Ekkor valami édes vonzó illat ütötte meg az orrát. Összeszedve maradék erejét, kivonszolta magát a konyha irányába. Mikor odaért, csak az édes vonzó illatot kereste. Elment az összes étel mellett, és megállt a szakácsnál. Az éppen krumplit pucolt és megvágta magát a késével. A király nem a krumplit szagolgatta, hanem a szakács kezét. Majd ösztöneivel nem bírva, rávetette magát, s a vérét itta. De mivel a világon nem létezett a halál, ezért a szakács nem hallt meg. A szilánk, melyből teremtetett, megvédte őt a pusztulástól. Ám az átok, reá is rá szállt. S így a vár teljes népessége, pár évtized alatt királyuk sorsára jutott! A papok és az emberek nem mertek a vár közelébe menni. Az ott lakókat vámpíroknak nevezték el a király után, kit már csak Vámpír királyként emlegettek.

Mivel már nem volt több ember, kénytelenek voltak az állatokból táplálkozni. Az állatok másképp viselkedtek, mivel rájuk nem vonatkozott az isteni törvény, a hallgatatlanság! Szilánkjuk átszállt a többi állatba. Alig maradt pár száz állat, mikor az egyik farkasban, kiben sok állat apró szilánkja összegyűlt, tudatára ébredt. S a törvények szerint, kinek tudata van, annak emberi a formája. S változni kezdett! De állati mivoltát nem feledte a szilánk, ezért félig ember, félig farkas lett. S oly hatalomra tett szert ezáltal, hogy azokat az embereket, kik az állatokat védték, magához hasonlatossá tudta változtatni karma egyetlen karcolásával. Kevesebben voltak ugyan, de a természetet jobban ismerték. A papok szövetségest láttak a vérfarkasokban, de azok, ha nem is annyira, mint a vámpírokra, de haragudtak. Hisz a házaikkal ők is a természet pusztításával építették. Ahogy teletek az évek, hiába voltak éberek a farkasok, az utolsó állat is elpusztult.

Ekkor hatalmas köd lepte el a tájat, s a ködből előlépettLasthan! Haragvó tekintetétől a vámpírok falfehérré sápadtak! S már-már ott tartott, hogy megszegi Iroshanlegősibb törvényét és elpusztítja teremtményei gyilkosait, mikor háta mögül egy muzsikáló hangonCathisa szólt hozzá és könyörületességre kérte. Ő volt az egyetlen, aki megnyugvás lehetett eme helyzetre.Lasthan tekintete megenyhült, de fájdalma mély volt. Igazságot követelt! Iroshan ekkor jelent meg,Zoltharral az oldalán. Tudta jól, hogy békét kell teremtenie! Az átkot, amit Zolthar bocsájtott a vámpír királyra megszüntette, de emberi külsejüket nem adta vissza emlékeztetőül tettükre. Megbocsájtó akaratát,Cathisa lehelete fújta körbe az egész világon. S, hogy mással is le tudják kötni magukat az itt élők, csodamasinákat teremtett, amik az emberek által játéknak nevezett eseményt bővítette. Hogy aki egymaga szeretné múlatni az időt, az is megtehesse. S talán így nem uralkodik el ismét a káosz a világban. De több állatot nem teremtett.

   Amilyen hírtelen jöttek, oly hírtelen el is tűntek az istenek. Ám odafenn, a világ peremén, arra a döntésre jutottak, hogy az elkövetkezendő káoszt csírájában kell megszüntetni. S mivel ők nem kívántak nap, mint nap közvetlenül beavatkozni a teremtményeik életébe, ezért úgy döntöttek, hogy minden kasztból kiválasztják az arra érdemes teremtményeket, és ők lesznek a szemeik és a füleik. Pár évtized múltán, megjelölték a kiválasztottakat, hogy mindenki lássa, hogy ők az istenek szolgái. Ők lettek az angyalok, kik segítették az ifjakat és elnémították a káoszt szítókat.

  Az angyalok már jelenlétükkel rendet teremtettek a kisebb falvakban is. Ezért tisztelték őket, bár sokan vágyták hatalmukat. Az angyalok türelmesen elmagyarázták nekik, hogy ők nem tudják miként érdemelték ki eme kegyet, de a játék, a játék hiányzik nekik. Hisz ők már ritkán élvezhetik eme kellemes időtöltést, hisz más feladatot szántak nekik az istenek.

   Az egyik angyalt, Domingot, többször is magához szólította Iroshan és Zolthar is, akik még szebbé akarták változtatni a világot. Egyik ilyen alkalommal, az Első ráhelyezte kezét a kiválasztott vállára, hogy az majd belerogyott! Mikor kinyitotta az áhítattól könnyes szemét, alig akart hinni a szemének. Látta a tervet! A világot átszövő erővonalakat!

-Építs! Szólt az első!

Az angyal, nem értette, hogy miért pont ő! De a két isten tudta! Az ifjú angyalban nem egy szilánk, hanem egy szikra munkálkodott! Kicsiny ugyan, de egész! S az ifjú kiválasztott építeni kezdett! Kicsit gyerekes, kicsit együgyű alkotás volt, de látszódott benne az erő. Pár év alatt már az istenek elismerését is kivívta. Ugyan mindig volt valami javítanivaló rajta, de az ifjú angyal képzelete szárnyalt! Kreativitása már-már rögeszméjévé vált. Ekkor Iroshan így szólt:

-Írj! S emlékei a kiválasztottba plántálta! Egyszer úgy is közénk fogsz tartozni!

S a kiválasztott úgy érezte, kész a mű! Ha nem is isteni alkotás, de a tőle telhetőt megtette…

Szószedet:

-Iroshan: a főisten, más néven az Első

-Cathisa: istenség, a főisten kedvese, más néven, a sosem látott

-Zolthar: istenség, a szárazföldet adó más néven a messziről jött, ő Iroshan jobb keze

-Lasthan: Istenség, a növényeket és állatokat adó, más néven a rejtőző

-Domingo: kiválasztott, emberből pap, majd angyal lett, további sorsa ismeretlen

-Világ: a föld amit Iroshan teremtett, más nevén a gömb

-Szikra: az első világ pusztulásakor keletkezett anyag, az elsőn kívül a több  isten is ebből az anyagból keletkezett

-Szilánk: a szikra töredéke, minden anyagban megtalálható, minél több van  valakiben, annál hatalmasabb

-Főpap: a papok leghatalmasabbja, ő adhatja áldását, hogy pap lehessen az ember

-Vámpír király: az emberi nevén Vamphet, az első vámpír, ő teheti vámpírrá a kiválasztottakat

-Vérfarkas: az állatok pusztulása miatt tudatára ébredt farkas, a természet védelmezője, ő teheti az arra érdemes embereket vérfarkassá

 

Írta: Domingo 

 
 

 

Képgaléria


Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Október / 2019 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 54796
Hónap: 981
Nap: 54